Döbbenetes egybeesés

2022. március 17.
Nyíregyháza

Míg, Kiskunhalason egy földön fekvő 35 év körüli nőhöz kérték szerdán a mentők gyors segítségét, addig ezzel egy időben Ajakon egy lakásra riasztották az életmentőket egy 35 év körüli férfihez. Mentésirányító instrukciói alapján, mindkét helyszínen megvizsgálták a betegeket, akik nem lélegeztek. Az utasítások szerint, a bejelentők azonnal megkezdték az újraélesztést, amit a perceken belül érkező mentők emelt szinten folytattak. Kiderült, egyik esetben egy kakaós csiga, másikban pedig egy szalonn

Döbbenetes egybeesés

Míg, Kiskunhalason egy földön fekvő 35 év körüli nőhöz kérték szerdán a mentők gyors segítségét, addig ezzel egy időben Ajakon egy lakásra riasztották az életmentőket egy 35 év körüli férfihez. Mentésirányító instrukciói alapján, mindkét helyszínen megvizsgálták a betegeket, akik nem lélegeztek. Az utasítások szerint, a bejelentők azonnal megkezdték az újraélesztést, amit a perceken belül érkező mentők emelt szinten folytattak. Kiderült, egyik esetben egy kakaós csiga, másikban pedig egy szalonna darab akadt a betegek torkán, ez vezetett fulladáshoz. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, az életmentés mindkét esetben sikerre vezetett és végül mindkettőjüket stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Friss hírek
Friss hírek