Csaknem harmincezer család vette igénybe a csokot tavaly
Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten. Rétvári Bence hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy az elmúlt négy évben összesen 274 milliárd forintot használhattak fel a csok keretében a családok otthonteremtésre. A politikus azt is hozzátette, hogy mive

Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten. Rétvári Bence hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy az elmúlt négy évben összesen 274 milliárd forintot használhattak fel a csok keretében a családok otthonteremtésre. A politikus azt is hozzátette, hogy mivel idén a családok még kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a támogatást, 2019-ben a büdzséből 242 milliárd forint használható fel a csokra.(MTI)