Csaknem 140-en tesznek katonai esküt

2019. augusztus 02.
Nyíregyháza

Idén csaknem 140-en tesznek ünnepélyes katonai esküt augusztus 20-án, a Parlament előtti Kossuth téren – közölte a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese. Böröndi Gábor ismertetése szerint az ünnepség zászlófelvonással kezdődik, a katonák esküt tesznek, majd kardot rántanak "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással, ezt követően indul a díszmenet. Mindezek után mintegy 50 perces légiparádét tartanak a Magyar Honvédség repülői és helikopterei. A parancsnokhelyettes elmondta, hogy a katonák

Csaknem 140-en tesznek katonai esküt
Idén csaknem 140-en tesznek ünnepélyes katonai esküt augusztus 20-án, a Parlament előtti Kossuth téren – közölte a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese. Böröndi Gábor ismertetése szerint az ünnepség zászlófelvonással kezdődik, a katonák esküt tesznek, majd kardot rántanak "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással, ezt követően indul a díszmenet. Mindezek után mintegy 50 perces légiparádét tartanak a Magyar Honvédség repülői és helikopterei. A parancsnokhelyettes elmondta, hogy a katonák szinte minden helyőrségben részt vesznek az augusztus 20-ai ünnepen, többek között Kaposváron, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten.(hirado.hu)
Friss hírek
Friss hírek