Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg vármegyében

2024. április 12.
Nyíregyháza

Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg vármegyében

Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg vármegyében

Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye munkaerő piaci programjának köszönhetően, melyről az érintett konzorcium képviselői tartottak sajtótájékoztatót.  Seszták Oszkár, a Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a program - a következő hét évre - közel 7,5 milliárd forint összköltségvetésű, és ennek első két pályázati kiírása jelent meg a napokban. Arra is kitért, hogy a jövőben a vármegye és a megyeszékhely együttműködve segíti a foglalkoztatást, a vármegyei kormányhivatallal karöltve. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról számolt be, hogy a nyíregyházi paktum projekt keretében korábban 2250 munkavállaló elhelyezkedését segítették, ebben a programban is arra törekednek, hogy támogassák a nyíregyháziak elhelyezkedését ugyanakkor az egyre szaporodó munkáltatók munkaerő igényét is ki tudják elégíteni. Román István főispán elmondta, hogy a pályázatokról a munka.hu oldalon lehet tájékozódni, és azt is, hogy a vállalkozóvá válást támogató pályázatra április 25-éig lehet jelentkezni, a bértámogatás folyamatosan igényelhető.

Friss hírek
Friss hírek