Az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat

2020. május 15.
Nyíregyháza

Elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá - közölte a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön. Horváth Péter azt mondta, hogy az iskolák újranyitását sok szempont befolyásolja, ha például továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot, akkor nehezen elképzelhető. Szerinte azért az első négy évfolyamnak érdemes megnyitni a kapukat, mert a gazdaság újraindulásával a szülőknek munkába kell járniuk, ez a korosztály pedig

Az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat
Elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá - közölte a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön. Horváth Péter azt mondta, hogy az iskolák újranyitását sok szempont befolyásolja, ha például továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot, akkor nehezen elképzelhető. Szerinte azért az első négy évfolyamnak érdemes megnyitni a kapukat, mert a gazdaság újraindulásával a szülőknek munkába kell járniuk, ez a korosztály pedig még felügyeletet igényel. Az elnök beszélt arról is, hogy az érettségi megtartása jó döntés volt.

Friss hírek
Friss hírek