Az ebola ellen kifejlesztett gyógyszer növeli a covidosok túlélési esélyeit

2020. szeptember 28.
Nyíregyháza

A szakemberek már a koronavírus járvány első hullámának elején arra figyelmeztettek, hogy ez egy hosszú küzdelem lesz, tisztán látszott, hogy ez az újonnan felbukkanó vírus velünk marad és állóháborúra kell berendezkedni. Mindez addig tart, amíg a felmentősereg meg nem érkezik, vagyis a vakcina el nem készül – emlékeztetett a 99,4 Sunshine Fm Keletető című műsorában Rusvai Miklós virológus, a járvány második hulláma kapcsán. A szakember elmondta, a vakcina előállítása egy hosszadalmas folyamat,

Az ebola ellen kifejlesztett gyógyszer növeli a covidosok túlélési esélyeit

A szakemberek már a koronavírus járvány első hullámának elején arra figyelmeztettek, hogy ez egy hosszú küzdelem lesz, tisztán látszott, hogy ez az újonnan felbukkanó vírus velünk marad és állóháborúra kell berendezkedni. Mindez addig tart, amíg a felmentősereg meg nem érkezik, vagyis a vakcina el nem készül – emlékeztetett a 99,4 Sunshine Fm Keletető című műsorában Rusvai Miklós virológus, a járvány második hulláma kapcsán. A szakember elmondta, a vakcina előállítása egy hosszadalmas folyamat, mely talán jövőre készülhet el, de arról számolt be, hogy nagyon nagy előrelépést történt a gyógykezelésben, melynek köszönhetően kevesebb beteg hal meg ma a koronavírus következtében. Míg az igazolt fertőzöttek száma lényegesen magasabb, mint az első hullám során, addig a lélegeztető gépen lévők-, és az elhunytak száma jócskán elmarad a tavaszi adatoktól – mondta a víruskutató. Ez annak tudható be, hogy találtak a kezeléshez megfelelő gyógyszert.

Friss hírek
Friss hírek