A börtönökre ki lehet tenni a megtelt táblát

2023. március 06.
Nyíregyháza

Tele vannak a magyar börtönök, ezzel magyarázzák a szakértők azt a tényt, hogy az idén januárban az összes fogvatartott 11 százalékát áthelyezték más intézménybe – derült az átlászo.hu összeállításából. A portálnak a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) kutatója, Krámer Lili elmondta, erre a „telítettségkiegyenlítésre való törekvés” és a férőhelybővítés hiánya miatt van szükség, ám ez nemcsak a rabok, hanem a családtagok életét is megnehezíti, hiszen így elég nehéz megoldani a látogatásokat.

A börtönökre ki lehet tenni a megtelt táblát

Tele vannak a magyar börtönök, ezzel magyarázzák a szakértők azt a tényt, hogy az idén januárban az összes fogvatartott 11 százalékát áthelyezték más intézménybe – derült az átlászo.hu összeállításából. A portálnak a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) kutatója, Krámer Lili elmondta, erre a „telítettségkiegyenlítésre való törekvés” és a férőhelybővítés hiánya miatt van szükség, ám ez nemcsak a rabok, hanem a családtagok életét is megnehezíti, hiszen így elég nehéz megoldani a látogatásokat. Hozzátették, ennek ellenére a probléma továbbra is fennáll, ugyanis 1990 óta nem voltak annyian börtönben, mint most. Az összesített telítettség tavaly decemberben 107%-os volt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bv intézetben is 120 százalékos a kihasználtság. A magyar kormány szerint az embercsempészek és a migráció miatt nő a fogvatartottak száma.

Friss hírek
Friss hírek