A betegségek megelőzésére koncentrál a népegészségügyi program

2018. június 28.
Nyíregyháza

Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel – közölte az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán benyújtották az országos intézetek vezetői a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészs

A betegségek megelőzésére koncentrál a népegészségügyi program
Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel – közölte az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán benyújtották az országos intézetek vezetői a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokat. A miniszter azt is közölte, hogy az öt nemzeti program mellett dolgoznak az alap- és a sürgősségi ellátás fejlesztésén, valamint már elkészült a kórházi fertőzések megelőzését célzó tervezet is. (MTI)
Friss hírek
Friss hírek