3,3 milliárdot fordítanak 2019-ben a tehetségekre
A kormány több mint 3,3 milliárd forintot fordít 2019-ben a Nemzeti Tehetség Programra, amellyel egy évben mintegy 500 ezer fiatalt tudnak támogatni - közölte az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. Illés Boglárka elmondta, a következő kétéves cselekvési terv újdonságai, hogy iskolarendszerű szakképzési intézmények is pályázhatnak a felhívásokra, több versenyt online formában is elérhetővé tesznek, valamint megteremtik a nemzeti tehetségsegítő kör alapjait is. Já

A kormány több mint 3,3 milliárd forintot fordít 2019-ben a Nemzeti Tehetség Programra, amellyel egy évben mintegy 500 ezer fiatalt tudnak támogatni - közölte az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. Illés Boglárka elmondta, a következő kétéves cselekvési terv újdonságai, hogy iskolarendszerű szakképzési intézmények is pályázhatnak a felhívásokra, több versenyt online formában is elérhetővé tesznek, valamint megteremtik a nemzeti tehetségsegítő kör alapjait is. Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. tehetségfejlesztési igazgatója pedig azt közölte: a központ 2015 óta a Nemzeti Tehetség Program keretén belül több mint 24 projektet valósított meg.(MTI)