2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban
Magyarországon tovább javult a közbiztonság - jelentette ki a belügyminiszter kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, aki elmondta, 2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban, de a mértékéről még nincs döntés. Pintér Sándor szokásos évi miniszteri meghallgatásán arról beszélt, hogy tavaly is olyan eredményeket értek el, amelyek azt bizonyítják, hogy a Belügyminisztérium, valamint a közrendért és közbiztonságért felelős többi szerv jó munkát végez. A mini

Magyarországon tovább javult a közbiztonság - jelentette ki a belügyminiszter kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, aki elmondta, 2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban, de a mértékéről még nincs döntés. Pintér Sándor szokásos évi miniszteri meghallgatásán arról beszélt, hogy tavaly is olyan eredményeket értek el, amelyek azt bizonyítják, hogy a Belügyminisztérium, valamint a közrendért és közbiztonságért felelős többi szerv jó munkát végez. A miniszter kiemelte, hogy míg 2010-ben csaknem 430 ezer, 2018-ban 178 ezer volt a bűncselekmények száma.(MTI)