Továbbra is lehet jelentkezni a Mentorállás programra

2024. április 16.
Helyi

Már közel fél száz fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű fiatal vesz részt a nyíregyházi Mentorház, Mentorállás programjában, közülük már többen a nyílt munkaerő piacon dolgoznak.

Továbbra is lehet jelentkezni a Mentorállás programra

Már közel fél száz fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű fiatal vesz részt a nyíregyházi Mentorház, Mentorállás programjában, közülük már többen a nyílt munkaerő piacon dolgoznak – tudtuk meg Kisari Károlytól a Mentorállás Alapítvány kuratóriumi elnökétől. Ahogy arról korábban beszámoltunk, tavaly elkészült Nyíregyházán a Mentorház, majd nemsokkal ez után, indult el a Mentorállás programjuk is, amely a fogyatékkal élők munkaerő-piaci helyzetét hivatott erősíteni, támogatni. Kisari Károly elmondta, a vármegyéből, illetve a régióból továbbra is várják a jelentkezőket képzéseikre, ami spanyol módszertanra épül. Itt megtanítják a program résztvevőit az önálló életre, a munka hasznosságára, és jobb társadalmi helyzetbe juttatják őket a jövedelemnek köszönhetően. Kisari Károly arra is kitért, hogy a nyíregyházi cégek nyitottak az együttműködésre.

Hanganyag elindítása 00:00 Hallgasd meg a cikkhez készült hanganyagot
Friss hírek
Friss hírek