További egészségügyi szakemberek képzéséhez járul hozzá a nyíregyházi fürdő

2024. október 17.
Helyi

Már emléktábla is jelzi a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. és a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara között az egy évtizede tartó együttműködést

További egészségügyi szakemberek képzéséhez járul hozzá a nyíregyházi fürdő

Már emléktábla is jelzi a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. és a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara között az egy évtizede tartó együttműködést, mely a jövőben tovább bővül – jelentették be az érintett intézmények vezetői. Az Aquarius Élményfürdő már korábban is fogadott egészségturizmus és gyógytornász hallgatókat szakmai gyakorlatra, most pedig egy szabadon választható balneológiai kurzus is elindult. Az erről szóló tájékoztatón Matavovszky Dániel, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. igazgatója elmondta, hogy az új kurzus egy újabb szintre emeli az Egészségtudományi Karral már hatékonyan működő együttműködést, melyből sokat profitálhatnak a hallgatók is. Dr. Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja az új képzésről is beszélt.

Friss hírek
Friss hírek