Történelmi fejlesztés előtt áll a Nyíregyházi Egyetem
Mint ismert, augusztus 1-tõl alapítványi formában működik a Nyíregyházi Egyetem is. A fenntartó és tulajdonosi jogot gyakorló Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium szeptember végén írta alá azt a keretmegállapodást és a közfeladat-finanszírozási szerződést, mely történelmi jelentőségű az egyetem életében. Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja többek között azt is elmondta rádiónknak, hogy az új finanszírozás már ezt a félévet i
Mint ismert, augusztus 1-tõl alapítványi formában működik a Nyíregyházi Egyetem is. A fenntartó és tulajdonosi jogot gyakorló Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium szeptember végén írta alá azt a keretmegállapodást és a közfeladat-finanszírozási szerződést, mely történelmi jelentőségű az egyetem életében. Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja többek között azt is elmondta rádiónknak, hogy az új finanszírozás már ezt a félévet is érinti.