A párt álláspontja szerint az ő foglalkoztatása nem valósított meg bűncselekményt.
Reagált az Alapjogokért Központ arra, hogy a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt házkutatást tartott a szervezet egyik háttércégénél. A gyanú szerint egy külföldi férfit havi több mint bruttó 3 és fél millió forintért foglalkoztattak, miközben kevés tényleges munkát végzett. Az Alapjogokért Központ közölte: működése során betartotta a jogszabályokat, és a hatóságokkal együttműködik. Az ügyre a Fidesz is reagált, és azt közölte, hogy az érintett személy Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes. A párt álláspontja szerint az ő foglalkoztatása nem valósított meg bűncselekményt.