Pilótákat is toboroz a honvédség
Jelenleg is zajlik ország szerte a Honvédelmi és Haderofejlesztési Program, melynek keretében a Magyar Honvédség pilóta-, valamint repülo-muszaki állományának utánpótlását is várják.Ehhez kapcsolódva szervez fórumot a Magyar Honvédség november 22-én a Nyíregyházi Egyetemen, délután fél kettotol, ahol a Magyar Légiero karrierlehetoségeit ismerhetik meg a résztvevok. Kertész József százados, a helyi toborzóiroda vezetoje rádiónknak elmondta, hogy kitol kaphatnak elsokézból tájékoztatást az érdeklo
Jelenleg is zajlik ország szerte a Honvédelmi és Haderofejlesztési Program, melynek keretében a Magyar Honvédség pilóta-, valamint repülo-muszaki állományának utánpótlását is várják.Ehhez kapcsolódva szervez fórumot a Magyar Honvédség november 22-én a Nyíregyházi Egyetemen, délután fél kettotol, ahol a Magyar Légiero karrierlehetoségeit ismerhetik meg a résztvevok. Kertész József százados, a helyi toborzóiroda vezetoje rádiónknak elmondta, hogy kitol kaphatnak elsokézból tájékoztatást az érdeklodok.