Percenként több mint két haláleset történik az utakon

2024. február 15.
Közlekedés infó

Naponta 3200 ember hal meg az utakon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális jelentése szerint tíz év alatt öt százalékkal csökkent a balesetben elhunytak száma, de még így is évi 1,19 millió ez a szám, ami nagyon magas.

Percenként több mint két haláleset történik az utakon

Naponta 3200 ember hal meg az utakon.  Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális jelentése szerint tíz év alatt öt százalékkal csökkent a balesetben elhunytak száma, de még így is évi 1,19 millió ez a szám, ami nagyon magas. Az adatok szerint percenként több mint két haláleset történik az utakon, amely naponta 3200 halálos áldozatot jelent.  A közúti balesetek évek óta vezető haláloknak számítanak világszerte, és főként az 5-29 év közötti korosztályt veszélyezteti. 2010 óta az ilyen jellegű halálesetek száma 5 százalékkal, évi 1,19 millióra csökkent. Az ENSZ-tagállamok közül 108 ország számolt be a közúti közlekedéssel összefüggő halálesetek számának csökkenéséről 2010 és 2021 között. Tíz országban sikerült több mint 50 százalékkal csökkenteni a közúti halálesetek számát. Ezek:

Fehéroroszország

Brunei

Dánia

Japán

Litvánia

Norvégia

Oroszország

Trinidad és Tobago

Egyesült Arab Emírségekű

Venezuela

 

Friss hírek
Friss hírek