Összefogott Beniért édesanyja korábbi iskolája is

2024. szeptember 30.
Helyi

A Sunshine FM már korábban egy nemes ügy mellé állt, és továbbra is Beni gyógyulásának érdekében hívja fel a hallgatók figyelmét, arra, hogy ha módjukban áll támogassák a kisfiú gyógykezelését, aki izomsorvadásban szenved.

Összefogott Beniért édesanyja korábbi iskolája is

A Sunshine FM már korábban egy nemes ügy mellé állt, és továbbra is Beni gyógyulásának érdekében hívja fel a hallgatók figyelmét, arra, hogy ha módjukban áll támogassák a kisfiú gyógykezelését, aki izomsorvadásban szenved. Az ő esete egyedi, mert egy génmutáció miatt nála nem alkalmazhatók, a már korábban megismert terápiák. A kezelését csak külföldön, több mint 1 milliárd forintért végeznék el. Ennek összegyűjtésében kér a család segítséget. Az édesanyától Szilágyi Boglárkától megtudtuk, hogy a gyűjtés szépen halad, fél év alatt közel félmilliárd forintot sikerült összegyűjteniük. Most egykori nyíregyházi iskolája, “Krúdysok a Krúdysokért” jelszóval kezdett gyűjtésbe és három és fél millió forintot adományoztak a gyermek gyógyulására. De továbbra is várják a támogatásokat a Mentsük meg Benit facebook oldalon található számlaszámra.

Fotó: Krúdy Gyula Gimnázium facebook

Friss hírek
Friss hírek