A Szpari nyerte a rangadót az NB-I-ben
A Debrecent fogadtuk az OTP Bank Liga 7. fordulójában.
2024. szeptember 22.
Sport
Összefogásra és az egymásra való odafigyelésre buzdít közösségi oldalán Ibrány polgármestere, Trencsényi Imre. Véleménye szerint számolni kell azzal, hogy a munkanélküliség következményeként a vagyon elleni bűncselekmények száma megnövekedhet a településen is. Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy senki ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy a családja éhezzen – írja a posztban. Egyre több támogatást biztosítanak a rászorulóknak, akiknek a létbiztonsága az egészségügyi veszélyhelyzet