Magyar Péter visszavonta azt a részt, amely a keresztény kultúra védelmére vonatkozó alkotmányos passzust is törölte volna.
Magyar Péter visszavonta azt a részt, amely a keresztény kultúra védelmére vonatkozó alkotmányos passzust is törölte volna. A párt szerint félreértések alakultak ki, ezért pontosították a szöveget, így már egyértelmű: kizárólag a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése a cél. A javaslat emellett nyolc évben maximalizálná a miniszterelnöki mandátumot, és lehetővé tenné a közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetését is. A Fidesz szerint ugyanakkor a tervezet több pontja továbbra is súlyos alkotmányossági kérdéseket vet fel.
Fotó: Németh Kata