Megszólalt a nyíregyházi kórház a két elhunyt kismama ügyében

2024. január 21.
Helyi

Két napon belül két kismama halt meg császármetszés után a nyíregyházi kórházban.

Megszólalt a nyíregyházi kórház a két elhunyt kismama ügyében

Ahogy arról mi is beszámoltunk, két napon belül két kismama halt meg császármetszés után a nyíregyházi kórházban. A 33 éves, háromgyermekes máriapócsi Nikolettának véralvadási problémái voltak, gyógyszereket kapott, amitől jobban lett, de a szülést így is előre kellett hozni. A másik elhunyt, a 28 éves újfehértói Renáta ikerlányoknak adott életet, később rosszul lett és intenzívre került. Sajnos egyikük életét sem sikerült megmenteni. A gyerekszoba.hu-nak Vitkai Éva, az intézmény kommunikációs vezetője elmondta, a kórházban több mint ötezer szülés zajlik évente, köztük számos komplikált, súlyos állapotú anyáé is. A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a vizsgálat. Mindkettőnél olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amit a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak a korház orvosai visszafordítani.

Friss hírek
Friss hírek