Megérkezett Törökországba az Egyesült Államok két mentőcsapata
Már Törökországban van az Egyesült Államok két, nagy létszámú kutató-mentő egysége, hogy segítsék a török hatóságokat a földrengés utáni munkában. A két csapat egyenként 90 emberből áll. Anthony Blinken amerikai külügyminiszter pedig a NATO főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén a törökországi mentőakcióval kapcsolatban tudatta, hogy az amerikai fél helikopterekkel is segít, hogy elérjék az elszigetelt településeket.
Már Törökországban van az Egyesült Államok két, nagy létszámú kutató-mentő egysége, hogy segítsék a török hatóságokat a földrengés utáni munkában. A két csapat egyenként 90 emberből áll. Anthony Blinken amerikai külügyminiszter pedig a NATO főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén a törökországi mentőakcióval kapcsolatban tudatta, hogy az amerikai fél helikopterekkel is segít, hogy elérjék az elszigetelt településeket. A külügyminiszter közölte, hogy az Egyesült Államok a földrengés szíriai károsultjainak partner civilszervezeteken keresztül nyújt segítséget. Szíria és az Egyesült Államok között jelenleg ugyanis nincsenek diplomáciai kapcsolatok.