Három új kormányablak nyílik idén és két új busz is szolgálatba áll

2024. január 15.
Belföld

Három új kormányablak nyílik idén és két új busz is szolgálatba áll
2024-ben folytatódik a több mint háromszáz helyszínen elérhető kormányablak rendszer fejlesztése, így Dunaharasztiban, Turán és Túrkevén kormányablak...

Három új kormányablak nyílik idén és két új busz is szolgálatba áll

2024-ben folytatódik a több mint háromszáz helyszínen elérhető kormányablak rendszer fejlesztése, így Dunaharasztiban, Turán és Túrkevén kormányablak nyílik, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében és Zala vármegyében pedig egy-egy újabb kormányablak busz áll szolgálatba – jelezte vasárnapi közleményében a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Tavaly óta a Kormányablak mobilalkalmazás segítségével már távolról is lehet sorszámot húzni, akár már indulás elott, így az utazással töltött idővel rövidülhet a várakozás. A kormányablak buszokban az ország olyan településén élők is tudnak lakóhelyükön ügyet intézni, ahol nincs kormányablak, hiszen a 25 járműből álló flotta tavaly 5629 alkalommal látogatott el a kisebb településekre, és közel 50 ezren intézhették helyben ügyeiket.

 

Fotó:MTI/Mészáros János

Friss hírek
Friss hírek