Gumikacsáktól lesz sárga a Bujtosi tó augusztus végén

2022. augusztus 03.

Szentendre, Szeged és Eger után hamarosan a nyíregyházi Bujtosi tavat is ellepik a sárga gumikacsák, ugyanis a Nyíregyházi Rotary Club első alkalommal szervez jótékonysági kacsa úsztatást augusztus 27-én. A cél most is nemes, a befolyt összeget a szintén a Rotary Club által megvalósított, Szabadság téri játszótér továbbfejlesztésére kívánják fordítani. Diczkóné Untener Mónika a szervezet soros elnöke rádiónknak elmondta, hogy háromezer számozott gumikacsa várja a jótékonykodni vágyókat. Ehhez ne

Gumikacsáktól lesz sárga a Bujtosi tó augusztus végén

Szentendre, Szeged és Eger után hamarosan a nyíregyházi Bujtosi tavat is ellepik a sárga gumikacsák, ugyanis a Nyíregyházi Rotary Club első alkalommal szervez jótékonysági kacsa úsztatást augusztus 27-én. A cél most is nemes, a befolyt összeget a szintén a Rotary Club által megvalósított, Szabadság téri játszótér továbbfejlesztésére kívánják fordítani. Diczkóné Untener Mónika a szervezet soros elnöke rádiónknak elmondta, hogy háromezer számozott gumikacsa várja a jótékonykodni vágyókat. Ehhez nem kell mást tenni, mint kacsa adományjegyet vásárolni a Váci Mihály Kulturális Központban a megjelölt időpontokban. Ez a jegy tartalmazza majd a versenyben induló gumikacsa számát, akinek az esemény napján szurkolni is lehet a helyszínen. Azon szerencsés adományjegy tulajdonosok, akik az első 150 beérkező kacsa sorszámával ellátott szelvénnyel rendelkeznek, értékes ajándékokat vehetnek majd át. A további részletekről Diczkóné Untener Mónika a szervező Nyíregyházi Rotary Club elnöke beszélt rádiónknak.

Friss hírek
Friss hírek