Évet értékelt a VOSZ

2024. március 06.

A VOSZ- Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezete szerdán tartotta éves beszámoló gyűlését és vállalkozói fórumát.

Évet értékelt a VOSZ

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is köszöntötte a résztvevőket, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a megyeszékhely önkormányzata és VOSZ vármegyei szervezete évek óta szoros kapcsolatot tart hiszen a megyeszékhely önkormányzata számára prioritás a gazdaságfejlesztés. Ezt mutatja az ipari park fejlesztése, mely épít a helyi vállalkozásokra is.  Czomba Csaba a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezetének elnöke azt hangsúlyozta, hogy nagyon sok céljuk van, amit szeretnének megvalósítani, többek között az érdekképviseleti munkát szeretnék még hatékonyabbá tenni. Fejleszteni fogják a szolgáltatásaikat is, ennek érdekében hamarosan új irodát nyitnak Nyíregyháza belvárosában.

Friss hírek
Friss hírek
Kötelező biztosítás két autó esetén: ezeket a szempontokat vedd figyelembe!
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás minden autótulajdonos számára ismert fogalom, ugyanis enélkül egyetlen autóval sem lehet részt venni a forgalomban. A legtöbben azonban csak akkor foglalkoznak jobban ezzel a témával, amikor a családban már több autó is van, hiszen itt már nem csak az ár a döntő szempont, hanem az is, hogy hol és milyen kedvezményeket tudunk elérni. Fontos tényező továbbá, hogy kinek a nevére érdemes kötni a biztosítást, valamint az is, hogy milyen kockázatokra kell figye
2025. december 04.
Üzlet
Öt tény és tévhit a szürkehályog műtétről: Amiről a páciensek gyakran nem tudnak
A szürkehályog műtét ma az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb szemsebészeti beavatkozás, ennek ellenére rengeteg kérdés és félelem kapcsolódik hozzá a páciensek részéről. Az alábbi öt tény és tévhit ismertetése és tisztázása azonban a leggyakoribb aggályok eloszlatását célozza annak érdekében, hogy a döntés a szürkehályog műtét mellett tudatosabb és magabiztosabb lehessen. Nézzük most meg, melyek ezek!
2025. december 03.
Üzlet