Elkezdődött a nyíregyházi szórakozóhely előtti, tavalyi tömegverekedés tárgyalása

2024. április 23.
Helyi

Elkezdődött annak a tömegverekedésnek a pere

Elkezdődött a nyíregyházi szórakozóhely előtti, tavalyi tömegverekedés tárgyalása

Elkezdődött annak a tömegverekedésnek a pere, mely tavaly márciusban történt egy nyíregyházi szórakozóhely előtt. Az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt indult eljárásnak 11 vádlottja van, köztük olyanok, aki életveszélyesen megsérültek. A Mamma Mia előtt történt eset felvételei tavaly bejárták az országos sajtót, melyet az váltott ki, hogy biztonsági őrök nem engedték be azt a férfit, a viselkedésével korábban probléma volt. Szóváltás alakult ki köztük, majd a dühös férfi segítséget hívott, ezután tört ki a verekedés, ahol egy boxer is előkerült   A Nyíregyházi Törvényszék a hétfő előkészítő ülésen ítéletet hozott azokkal szemben, akik bűnösnek vallották magukat és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A hetedrendű vádlott jogerősen 1 év 6 hónap szabadságveszt kapott, a végrehajtást 3 évre felfüggesztették. A VIII., X., XI. rendű vádlottak 100 és 150 ezer forintos pénzbírságot kaptak. A többi vádlott tárgyalás elé néz.

Friss hírek
Friss hírek