Elhanyagolták gyerekeiket, nevelőszülőkhöz kerültek

2021. december 20.

Nevelőszülőknél helyezte el a gyámhatóság azt az öt kiskorút, akiket szüleik elhanyagoltak, koszosan, ápolatlanul járattak, ezzel veszélyeztetve fejlődésüket. A vádirat szerint a két vádlott közösen nevelte az 1 és 8 év közötti részben a nő előző kapcsolataiból származó, részben pedig közös gyermeküket. A kisgyermekek nem kapták meg a kellő gondoskodást, odafigyelést, rendszeresen felügyelet nélkül hagyták őket, valamint az egészségügyi ellátásukat is elmulasztották. A pár a környezetüket is elh

Elhanyagolták gyerekeiket, nevelőszülőkhöz kerültek
Nevelőszülőknél helyezte el a gyámhatóság azt az öt kiskorút, akiket szüleik elhanyagoltak, koszosan, ápolatlanul járattak, ezzel veszélyeztetve fejlődésüket. A vádirat szerint a két vádlott közösen nevelte az 1 és 8 év közötti részben a nő előző kapcsolataiból származó, részben pedig közös gyermeküket. A kisgyermekek nem kapták meg a kellő gondoskodást, odafigyelést, rendszeresen felügyelet nélkül hagyták őket, valamint az egészségügyi ellátásukat is elmulasztották. A pár a környezetüket is elhanyagolta. A Nyíregyházi Járási Ügyészség azt indítványozta, hogy a nőt felfüggesztett, míg a férfit - többszörösen büntetett előéletére figyelemmel - végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje a bíróság, valamint mindkettőjük szülői felügyeleti jogát szüntesse meg.
Friss hírek
Friss hírek