Életét vesztette a vétlen sofőr

2024. február 19.
Helyi

Életét vesztette a vétlen sofőr
Halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt a Nyíregyházi Járásbíróság elrendelte annak a vétkes sofőrnek letartóztatását, ki ez év január végén pszichoaktív anyag fogyasztását követően közlekedett autójával.

Életét vesztette a vétlen sofőr

Halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt a Nyíregyházi Járásbíróság elrendelte annak a vétkes sofőrnek letartóztatását, aki ez év január végén pszichoaktív anyag fogyasztását követően közlekedett autójával Kisvárda felől Tuzsér irányába. Az egyik kanyarban áttért a menetirány szerinti bal sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset során a vétlen sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A férfi egyébként hasonló bűncselekmény miatt már állt a Nyíregyházi Törvényszék előtt, akkor – nem jogerősen - öt év börtönbüntetésre ítélték és hét évre eltiltották a közúti járművezetéstől. A most tárgyalt bűncselekmény miatt, akár nyolc évet is kaphat.

Friss hírek
Friss hírek