Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg

2024. április 11.
Helyi

Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye munkaerő piaci programjának köszönhetően.

Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg

Bértámogatást és vállalkozóvá válást elősegítő pályázati lehetőségek nyíltak meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye munkaerő piaci programjának köszönhetően, melyről az érintett konzorcium képviselői tartottak sajtótájékoztatót.  Seszták Oszkár, a Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a program - a következő hét évre - közel 7,5 milliárd forint összköltségvetésű, és ennek első két pályázati kiírása jelent meg a napokban. Arra is kitért, hogy a jövőben a vármegye és a megyeszékhely együttműködve segíti a foglalkoztatást, a vármegyei kormányhivatallal karöltve. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról számolt be, hogy a nyíregyházi paktum projekt keretében korábban 2250 munkavállaló elhelyezkedését segítették, ebben a programban is arra törekednek, hogy támogassák a nyíregyháziak elhelyezkedését ugyanakkor az egyre szaporodó munkáltatók munkaerő igényét is ki tudják elégíteni. Román István főispán elmondta, hogy a pályázatokról a munka.hu oldalon lehet tájékozódni, és azt is, hogy a vállalkozóvá válást támogató pályázatra április 25-éig lehet jelentkezni, a bértámogatás folyamatosan igényelhető.

Hanganyag elindítása 00:00 Hallgasd meg a cikkhez készült hanganyagot
Friss hírek
Friss hírek