Aszfaltoznak az M3-as autópályán
Az M3-as autópályán, Vásárosnamény felé a 232-es és a 240-es km között aszfaltoznak.
2024. július 27.
Közlekedés infó
Az Apple márkaértéke egy év alatt 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt.
Az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt. A második helyre került a tavalyi negyedikről a Microsort, a Google pedig megtartotta harmadik helyét.