A megye településein is méltatták a nemzet hőseit

2024. március 16.

A Március 15-i vármegyei központi ünnepséget ebben az évben Geszteréden tartották.

A megye településein is méltatták a nemzet hőseit

A Március 15-i vármegyei központi ünnepséget ebben az évben Geszteréden tartották. Seszták Oszkár a vármegyei közgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a márciusi ifjak szellemisége példaként kell, hogy szolgáljon a ma élők számára is. A geszterédi ünnepségen részt vett Papp Zsolt György, a Közös Agrárpolitikáért felelős államtitkára is, aki hangsúlyozta: a magyarság önazonosságának legmeghatározóbb ünnepe március 15-e. A megemlékezés átadták a Megyei Közgyűlés sajtódíját is, amelyet Tarczy Gyula a Nyíregyházi Napló és Nyíregyházi Televízió főszerkesztője vett át.

Nyíregyházán idén is Kossuth téren ünnepeltek a városlakók. Kovács Ferenc, a város polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: szükség van az összefogásra és a közösségépítésre is, aminek egyik legkiválóbb eszköze a kultúra. A rendezvényen átadták a Nyíregyháza Város Kulturális Életéért Krúdy Gyula-díjat is, melyet az idén Kácsor István táncos, néptáncpedagógus, rendező, koreográfus vehetett át.

Mátészalkán, csütörtökön a Kálvin téren gyűltek össze az ünneplők. Az ünnepi beszédet dr. Latorcai János, az Magyar Országgyűlés alelnöke mondta, aki beszédében hangsúlyozta: 176 évvel ezelőtt a fővárosban a márciusi ifjak vér nélkül vívták ki a szabadságot, nyilvánították ki azokat az elveket, melyek később alapot adtak az áprilisi törvények megalkotásához is.

Friss hírek
Friss hírek
Kötelező biztosítás két autó esetén: ezeket a szempontokat vedd figyelembe!
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás minden autótulajdonos számára ismert fogalom, ugyanis enélkül egyetlen autóval sem lehet részt venni a forgalomban. A legtöbben azonban csak akkor foglalkoznak jobban ezzel a témával, amikor a családban már több autó is van, hiszen itt már nem csak az ár a döntő szempont, hanem az is, hogy hol és milyen kedvezményeket tudunk elérni. Fontos tényező továbbá, hogy kinek a nevére érdemes kötni a biztosítást, valamint az is, hogy milyen kockázatokra kell figye
2025. december 04.
Üzlet
Öt tény és tévhit a szürkehályog műtétről: Amiről a páciensek gyakran nem tudnak
A szürkehályog műtét ma az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb szemsebészeti beavatkozás, ennek ellenére rengeteg kérdés és félelem kapcsolódik hozzá a páciensek részéről. Az alábbi öt tény és tévhit ismertetése és tisztázása azonban a leggyakoribb aggályok eloszlatását célozza annak érdekében, hogy a döntés a szürkehályog műtét mellett tudatosabb és magabiztosabb lehessen. Nézzük most meg, melyek ezek!
2025. december 03.
Üzlet