A korábbi szocialista alpolgármester is indul a választásokon

2022. március 10.

Indul az országgyűlési képviselőválasztáson Nyíregyháza 1-es számú egyéni választókerületében - független képviselőjelöltként - Nagy László, aki 2010 előtt szocialista alpolgármesterként, majd két cikluson keresztül a MSZP közgyűlési frakcióvezetőjeként tevékenykedett Nyíregyháza közéletében.

A korábbi szocialista alpolgármester is indul a választásokon

Indul az országgyűlési képviselőválasztáson Nyíregyháza 1-es számú egyéni választókerületében - független képviselőjelöltként - Nagy László, aki 2010 előtt szocialista alpolgármesterként, majd két cikluson keresztül a MSZP közgyűlési frakcióvezetőjeként tevékenykedett Nyíregyháza közéletében. A közismert szocialista politikus azért vállalta a megmérettetést, hogy legyen olyan képviselőjelöltje is Nyíregyházának, aki baloldali – jelentette ki a politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján. Itt elmondta, hogy 2019-ben úgy döntött, hogy visszalép a politikai szerepvállalástól. Ahogy fogalmazott nem értett egyet az akkori iránnyal és a maival sem. Megválasztása esetén a baloldali értékeket kívánja képviselni, ugyanis a hét jelölt közül egyedül ő képviseli ezt az oldalt.  

Friss hírek
Friss hírek