Új lendület a Lokinál - Spanyol befektetők érkeznek

2025. június 28.
Sport

Az új tulajdonosi kör nemcsak az első csapatot, hanem az utánpótlást is fejlesztené.

Új lendület a Lokinál - Spanyol befektetők érkeznek

Papp László polgármester pozitív jövőképet vázolt a DVSC kapcsán egy televíziós interjúban. Mint elmondta, a klub korábbi többségi tulajdonosa részvényeinek jelentős részét eladja a spanyol Five Eleven cégnek. Az új tulajdonosi kör nemcsak az első csapatot, hanem az utánpótlást is fejlesztené. A polgármester szerint szakmai alapokra helyezik a döntéseket, és végre megindulhat az építkezés az élvonalban.

Fotó: dvsc.hu

 

Friss hírek
Friss hírek
Kötelező biztosítás két autó esetén: ezeket a szempontokat vedd figyelembe!
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás minden autótulajdonos számára ismert fogalom, ugyanis enélkül egyetlen autóval sem lehet részt venni a forgalomban. A legtöbben azonban csak akkor foglalkoznak jobban ezzel a témával, amikor a családban már több autó is van, hiszen itt már nem csak az ár a döntő szempont, hanem az is, hogy hol és milyen kedvezményeket tudunk elérni. Fontos tényező továbbá, hogy kinek a nevére érdemes kötni a biztosítást, valamint az is, hogy milyen kockázatokra kell figye
2025. december 04.
Üzlet
Öt tény és tévhit a szürkehályog műtétről: Amiről a páciensek gyakran nem tudnak
A szürkehályog műtét ma az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb szemsebészeti beavatkozás, ennek ellenére rengeteg kérdés és félelem kapcsolódik hozzá a páciensek részéről. Az alábbi öt tény és tévhit ismertetése és tisztázása azonban a leggyakoribb aggályok eloszlatását célozza annak érdekében, hogy a döntés a szürkehályog műtét mellett tudatosabb és magabiztosabb lehessen. Nézzük most meg, melyek ezek!
2025. december 03.
Üzlet