Nem engedték be Ausztriába a Fradi-szurkolók különvonatát
Feszült helyzet alakult ki csütörtökön a magyar–osztrák határon, miután az osztrák rendőrség megállította a Ferencváros szurkolóit szállító különvonatot Hegyeshalomnál.

A Fradi este fél hétkor az osztrák Red Bull Salzburg ellen lép pályára az Európa-ligában, ám a drukkerek jelentős része végül nem juthatott el a mérkőzés helyszínére.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közölte, hogy a bécsi magyar nagykövetség és a konzulok közvetítésével kezdetben sikerült megállapodást elérni, amely szerint magyar rendőri kísérettel a vonat továbbindulhatott volna. A miniszter telefonon egyeztetett osztrák kollégájával, Beate Meinl-Reisingerrel is, aki segítséget ígért az ügy rendezésében.
Délutánra a magyar külügyminisztérium bekérette Ausztria budapesti nagykövetét, hogy hivatalosan tiltakozzon az eset miatt.
Szijjártó Péter „felháborítónak és botrányosnak” nevezte, hogy a Fradi-szurkolók vonatát nem engedték be az országba, hozzátéve: az osztrák vasúttársaság és rendőrség egymásra hárította a felelősséget, miközben a magyar rendőrök és konzulok mindvégig a helyszínen próbáltak közvetíteni.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy a Ferencváros játékosai „egy nagy győzelemmel vesznek elégtételt” a történtekért a pályán.