Halálos áldozatokról és sebesültekről számoltak be ukrán illetékesek
Az ukrán belügyminisztérium egy tisztségviselője szerint ma reggel nyolcan meghaltak és kilencen megsebesültek az Ukrajnát ért orosz csapásokban. Az ukrán média szerint több polgári sebesültről is érkezett jelentés. A Kijev környéki Brovari településen lévő katonai városban a légicsapások következtében tűz ütött ki több épületben, az előzetes információk szerint egy személy életét vesztette, hatan sérüléseket szenvedtek. A Donyeck megyei Mariupolban egy gyermek és három felnőtt sebesült meg.
2022. február 24.
Nyíregyháza

Magyarország kiáll Ukrajna mellett
Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter ma reggel a közösségi oldalán. Szijjártó Péter élő bejelentkezésében hangsúlyozta azt is, hogy a kormány legfontosabb feladata a magyar emberek biztonságának garantálása.
2022. február 24.
Nyíregyháza

Oroszországnak felelnie kell az "igazságtalan" támadásért
Az Európai Unió elítéli Oroszország Ukrajna ellen indított "igazságtalan" támadását, a Kremlnek ezért felelnie kell - jelentette ki ma reggel az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatában. Leszögezték, hogy olyan katonai műveletről van szó, amelyet senki nem provokált ki, amellyel Moszkva megsérti a nemzetközi jogot, és aláássa Európa és a világ biztonságát. Felszólították Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be az ellenségeskedést, vonja ki erőit Ukraj
2022. február 24.
Nyíregyháza

Pályázat lovas létesítményekre
Várhatóan márciusban jelenik meg ötmilliárd forint keretösszeggel egy új, lovas létesítmények fejlesztésére irányuló felhívás - jelentette be az agrárminiszter. Az igényelheto vissza nem térítendo támogatás összege maximum 100 millió forint lehet. A cél fedett lovardák kialakítása, bovítése és felújítása - mondta Nagy István. A pályázaton vidéken élo magánszemélyek, ostermelok, vidéken muködo mikrovállalkozások pályázhatnak majd induló vagy már muködo lovas tevékenységeikhez kapcsolódóan. Fontos
2022. február 24.
Nyíregyháza

Hadiállapotot vezettek be Ukrajnában
Hadiállapotot vezettek be Ukrajnában, miután Oroszország ma megtámadta az országot - jelentette be az ukrán elnök videóüzenetben. A bejelentést az elnök azután tette, hogy ülésre hívta össze az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot. "Reggel Putyin különleges katonai műveletet jelentett be a Donyec-medencében. Oroszország megtámadta katonai infrastruktúránkat és határőrségünket. Ukrajna számos városában robbanások hallatszottak. Az ország egész területén hadiállapotot vezetünk be"
2022. február 24.
Nyíregyháza

A magyarok közel 60 százaléka napi szinten fizet kártyájával a boltban
A magyar banki ügyfelek 58 százaléka napi szinten használja kártyáját bolti fizetéseknél, a megkérdezettek 72 százaléka pedig havonta több alkalommal fizet így – derül ki egy friss, a kártyahasználati szokásokkal összefüggő kutatásból. A közlemény szerint gyökeres változást idézett elő a pandémia. Sokan fordultak a biztonságosabb, digitális fizetési módok felé a készpénzhasználattal szemben. Az így előidézett változások pedig maradandónak bizonyultak.
2022. február 24.
Nyíregyháza

4,4 milliárd forintot fordít a kormány tehetséggondozásra
Minden eddiginél nagyobb összeget, 4,4 milliárd forintot fordít a kormány idén tehetséggondozásra - jelentette be a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szerdán. Zsigó Róbert közölte, az évente 300-350 ezer fiatalt elérő program idei első pályázati kiírásai már elérhetők az emet.gov.hu oldalon, a legnépszerűbb kategóriákban pedig emelték a támogatások keretösszegét. Elmondta azt is, hogy a Nemzeti Tehetség Program alapja az 1 százalékos adófelajánlásokból adódik össze. Felhívta a
2022. február 23.
Nyíregyháza

Enyhén csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
Enyhén csökken a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ a közöségi oldalán szerdán. A 7. héten a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban az előző hetekhez képest enyhén csökkenő tendenciát mutat. "Ez is arra utal, hogy süllyedőben a járvány ötödik hulláma" - közölték. Hozzátették: a koncentrációértékek csökkenése enyhe, egyelőre lassú ütemű, a mért értékek jelenleg az "emelkedett+ koncentrációt
2022. február 23.
Nyíregyháza

Béremelés jön a postánál – idén ez már a második
Újabb, 2022-re vonatkozó kiegészítő béremelésről kötöttek megállapodást a Magyar Postánál, a bérfejlesztés várhatóan mintegy 16 ezer munkavállalót érint ás átlagosan 5,3 százalékos további bruttó bérnövekedést jelenthet. A megemelt bérre március 1-jétől jogosultak a dolgozók – közölte a munkáltató. A Postás Szakszervezet február elején kezdeményezett béregyeztetést a munkáltatónál, hogy közösen kezeljék a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatt kialakult bértorlódást. A Magyar Post
2022. február 23.
Nyíregyháza

Hamarabb utalják ki az szja-visszatérítést az adóbevallásban igénylőknek
Az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az adóvisszatérítés összeget azok a családok, amelyek az adóbevallásukban veszik igénybe azt - jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az adóbevallások beérkezését követően a 30 napos utalási idő helyett két héten belül visszautalják a családoknak a tavaly befizetett személyi jövedelemadót. Ez elsősorban az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és azokat érinti, akik elmulasztották határidőben leadni a VISSZADÓ nyilatkozatot.
2022. február 23.
Nyíregyháza

Megérkezett az újabb szállítmány a gyerekeknek kifejlesztett oltóanyagból
Megérkezett az újabb szállítmány a Pfizer-BioNTech által az 5-11 éves korosztálynak kifejlesztett, Covid-19 elleni oltóanyagból. Ez a szállítmány immár a nyolcadik, és 36 ezer adag oltóanyagot tartalmaz. A vakcina 21 napos eltéréssel, kétadagos oltási rendben alkalmazandó.
2022. február 23.
Nyíregyháza

Állatvédelmi szakállatorvos- és szakjogászképzés indul
Magyarországon elsőként indul állatvédelmi szakállatorvos- és állatvédelmi szakjogászképzés ősszel - tájékoztatott az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja. Az állatvédelmi szakállatorvos-képzést azoknak indítják, akik legalább hároméves általános állatorvosi szakmai gyakorlattal rendelkeznek, az állatvédelmi szakjogászképzést pedig végzett jogászoknak.
2022. február 23.
Nyíregyháza