A Wizz Air szerint nem lesz üzemanyaghiány, de drágább maradhat a repülés
Váradi József azt is elmondta, hogy a nyári szezonra erősebb foglalási számokat látnak, mint tavaly ilyenkor.
Nem tart attól a Wizz Air, hogy kifogynának a légitársaságok a repülőgép-üzemanyagból, a kerozin ára viszont tartósan magas maradhat. A cég vezérigazgatója, Váradi József arról beszélt, hogy a közel-keleti konfliktus inkább az árakat lökte meg, mintsem az ellátást veszélyeztetné. A kerozin tonnánkénti ára most nagyjából másfélezer dollár, vagyis körülbelül a duplája a korábbi szintnek. Ez hosszabb távon is drágíthatja a repülést. A Wizz Air ugyanakkor úgy látja, hogy a piaci szereplők már alkalmazkodnak, és új szállítási útvonalakat is bevonnak az ellátásba. Váradi József azt is elmondta, hogy a nyári szezonra erősebb foglalási számokat látnak, mint tavaly ilyenkor.
