A Bencs Villa már várja a látogatókat

2021. május 12.

Bogáncsvirág című kamaradarabbal nyitja meg kapuit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház május 20-án. Az elmaradt bérletes előadásokat és a nyári darabokat pedig a Rózsakert Szabadtéri Színpadon nézheti meg a közönség. A napokon belül megjelenő május- júniusi színházi programra már az új helyszínen, a Szindbádban lehet jegyeket vásárolni. A Bencs Villa azonban már ma megnyitotta kapuit. Immár a megszokott nyitvatartás mellett, az érvényben lévő járványügyi szabályok betartásával fogadja a vendég

A Bencs Villa már várja a látogatókat
Bogáncsvirág című kamaradarabbal nyitja meg kapuit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház május 20-án. Az elmaradt bérletes előadásokat és a nyári darabokat pedig a Rózsakert Szabadtéri Színpadon nézheti meg a közönség. A napokon belül megjelenő május- júniusi színházi programra már az új helyszínen, a Szindbádban lehet jegyeket vásárolni. A Bencs Villa azonban már ma megnyitotta kapuit. Immár a megszokott nyitvatartás mellett, az érvényben lévő járványügyi szabályok betartásával fogadja a vendégeket. A Bencs Villa állandó kiállítása és kávézója jelenleg csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők és felügyeletükben érkező 18. életévüket még be nem töltött, kiskorú személyek számára látogatható.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek