Véradó Napot szerveztek a Kormányhivatalban

2018. október 10.

Ez év tavaszán a Magyar Vöröskereszt és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretein belül október 8-án, hétfőn ismét megszervezték a Megyeháza épületében a Véradó Napot, ahol a járási hivatalok és szervezeti egységek munkatársai mellett a Kormányhivatal vezetősége is hozzájárult a vérkészlet növeléséhez. Idén már több, mint 250 hivatalnok adott vért. A donorok önzetlen segítségnyújtását emléklappal jutalmazták a szervezők. Fontos tudni, h

Véradó Napot szerveztek a Kormányhivatalban
Ez év tavaszán a Magyar Vöröskereszt és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretein belül október 8-án, hétfőn ismét megszervezték a Megyeháza épületében a Véradó Napot, ahol a járási hivatalok és szervezeti egységek munkatársai mellett a Kormányhivatal vezetősége is hozzájárult a vérkészlet növeléséhez. Idén már több, mint 250 hivatalnok adott vért. A donorok önzetlen segítségnyújtását emléklappal jutalmazták a szervezők. Fontos tudni, hogy véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú egészséges felnőtt. A férfiak évente akár 5-ször, nők maximum 4-szer adhatnak vért, de el kell telnie a két véradás között legkevesebb 56 napnak.(kormanyhivatal.hu)
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek