Városunk is csatlakozott a CityWalk elnevezésű kezdeményezéshez

2019. május 07.

Nyíregyháza önkormányzata is részt vesz a CityWalk elnevezésű interregionális programban, melynek célja, hogy a szabolcsi megyeszékhely is hozzájáruljon a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, erősítve a fenntartható közlekedési formák szerepét a helyi közlekedésben. A projekt keretében május 11-én, szombat délután Utcai Piknik-et szerveznek, ami a Dózsa György utca Vay Ádám körút és Nyár utca közötti szakaszát érinti majd. A rendezvény miatt a kijelölt útszakasz, szombaton 13 órától 19 óráig le

Városunk is csatlakozott a CityWalk elnevezésű kezdeményezéshez
Nyíregyháza önkormányzata is részt vesz a CityWalk elnevezésű interregionális programban, melynek célja, hogy a szabolcsi megyeszékhely is hozzájáruljon a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, erősítve a fenntartható közlekedési formák szerepét a helyi közlekedésben. A projekt keretében május 11-én, szombat délután Utcai Piknik-et szerveznek, ami a Dózsa György utca Vay Ádám körút és Nyár utca közötti szakaszát érinti majd. A rendezvény miatt a kijelölt útszakasz, szombaton 13 órától 19 óráig le lesz zárva a gépkocsiforgalom elől. Több szervezet, például a Nyíregyházi Kosár Közösség és a Nyíregyházi Extrém BMX Egyesület is bemutatkozik majd a helyszínen, lesz beszélgetés Helebrandt Mátéval, a Nyíregyházi Sportcentrum gyalogló atlétájával, valamint helyi táncosok és zenekarok is fellépnek, az érdeklődőket pedig streetball- és aszfaltrajzverseny is várja majd.

Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek