Újabb szakaszához ért a tavalyi, nyíregyházi emberölés vizsgálata

2019. február 28.

A Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt folytatott nyomozást egy 25 éves nyíregyházi lakos ellen. Még tavaly április 2-án érkezett bejelentés, mely szerint az egyik nyíregyházi vasúti pálya használaton kívüli sínpárján rátaláltak egy férfi holttestére. A rendőrök megállapították, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. A feltételezett elkövetőt rövid időn belül azonosították és nyíregyházi otthonában elfogták. A férfi és 26 éves ismerőse együtt italozott előző este, majd a tettes egy kor

Újabb szakaszához ért a tavalyi, nyíregyházi emberölés vizsgálata
A Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt folytatott nyomozást egy 25 éves nyíregyházi lakos ellen. Még tavaly április 2-án érkezett bejelentés, mely szerint az egyik nyíregyházi vasúti pálya használaton kívüli sínpárján rátaláltak egy férfi holttestére. A rendőrök megállapították, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. A feltételezett elkövetőt rövid időn belül azonosították és nyíregyházi otthonában elfogták. A férfi és 26 éves ismerőse együtt italozott előző este, majd a tettes egy korábbi sérelme miatt bántalmazta ismerősét, és több helyen megszúrta a nála levő késsel. A sértett a helyszínen életét vesztette. A holttest igazságügyi boncolásán megállapították, hogy az áldozaton több mint száz késszúrás okozta sérülés található. A nyíregyházi férfi a nyomozás teljes időtartama alatt előzetes letartóztatásban volt. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát és az iratokat a napokban átadták a Megyei Főügyészségnek.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek