Új tanműhely épült összefogással

2018. október 16.

Villamos tanműhelyet vehettek birtokba a napokban a műszaki pályára készülő fiatalok, mely az E.ON egyik nyíregyházi telephelyén kínál gyakorlatszerzési lehetőséget a tanulóknak. A társaság és a Nyíregyházi Szakképzési Centrum együttműködésének eredményeképpen, a középszintű képzésben résztvevő villanyszerelő tanulók minden második hetüket az E.ON tanműhelyében tölthetik majd, ahol két oktatóterem is segíti a felkészülését a épületvillamosságot, hálózatépítést és szerelést tanuló fiatalok számár

Új tanműhely épült összefogással

Villamos tanműhelyet vehettek birtokba a napokban a műszaki pályára készülő fiatalok, mely az E.ON egyik nyíregyházi telephelyén kínál gyakorlatszerzési lehetőséget a tanulóknak. A társaság és a Nyíregyházi Szakképzési Centrum együttműködésének eredményeképpen, a középszintű képzésben résztvevő villanyszerelő tanulók minden második hetüket az E.ON tanműhelyében tölthetik majd, ahol két oktatóterem is segíti a felkészülését a épületvillamosságot, hálózatépítést és szerelést tanuló fiatalok számára. Az ünnepélyes átadáson dr. Kovács Ferenc polgármester példaértékűnek nevezte az együttműködést.
 

Hanganyag elindítása 00:00 Hallgasd meg a cikkhez készült hanganyagot
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek