Új hangszereket kaptak a berkeszi fiatalok

2019. február 19.

Töretlen népszerűségnek örvend a "A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel..." bűnmegelőzési program. A pályázaton elnyert összegből a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai hangszereket vásároltak és az autentikus cigánytánc oktatásán kívül lehetőség nyílt arra is, hogy hónapokon keresztül zenetanárok képezzék a zene iránt fogékony intézeti fiatalokat. A pályázatot a főkapitányság 2015-ben a tiszadobi, 2016-ban a nyírbogáti, 2017-ben és 2018-ban a berkeszi gyermekvédelmi i

Új hangszereket kaptak a berkeszi fiatalok
Töretlen népszerűségnek örvend a "A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel..." bűnmegelőzési program. A pályázaton elnyert összegből a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai hangszereket vásároltak és az autentikus cigánytánc oktatásán kívül lehetőség nyílt arra is, hogy hónapokon keresztül zenetanárok képezzék a zene iránt fogékony intézeti fiatalokat. A pályázatot a főkapitányság 2015-ben a tiszadobi, 2016-ban a nyírbogáti, 2017-ben és 2018-ban a berkeszi gyermekvédelmi intézetbe is elvitte. A Megyei Rendőr-főkapitányság képviseltében dr. Kovács Attila r. alezredes a Bűnmegelőzési Osztály vezetője újabb hangszereket adott át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ négy területi egységét képviselő Fazekas Judit szakmai intézményvezető-helyettesnek a napokban, a Berkeszi Lakásotthonban.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek