Trófeaszemlét tartott a NYÍRERDŐ Zrt

2018. november 09.

Kilencedik alkalommal rendezett trófeaszemlét a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. A bemutatón – a hagyományok szerint - a Zöldház előtti tó körül elhelyezve állították ki az őszi vadászszezonban terítékre került dám- és gímbikák agancsait. A résztvevőket Dr. Szalacsi Árpád, vezérigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy fontosak az ilyen alkalmak, amikor nemcsak a szakközönségnek, hanem az érdeklődőknek is be tudják mutatni az itt végzett munkát. A vadászati szezont Pósán Ferenc, a Gúthi Erdészet me

Trófeaszemlét tartott a NYÍRERDŐ Zrt
Kilencedik alkalommal rendezett trófeaszemlét a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. A bemutatón – a hagyományok szerint - a Zöldház előtti tó körül elhelyezve állították ki az őszi vadászszezonban terítékre került dám- és gímbikák agancsait. A résztvevőket Dr. Szalacsi Árpád, vezérigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy fontosak az ilyen alkalmak, amikor nemcsak a szakközönségnek, hanem az érdeklődőknek is be tudják mutatni az itt végzett munkát. A vadászati szezont Pósán Ferenc, a Gúthi Erdészet megbízott igazgatója értékelte, aki arról is beszélt, hogy idén 10 gímbikát ejtettek el a vadászterületen, és 104 dámbika trófeáját állították ki.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek