Telt ház lesz az első Városi Ifjúsági Bálon

2019. január 22.

Mint a nagyok, úgy bálozhat az a száz fiatal, aki elfogadta a Diákpolgármesteri Iroda és a Mustárház meghívását január 26-ára, a Korona Hotelbe. Az első Városi Ifjúsági Bálon ugyanis a hagyományos forgatókönyv szerint nyitótáccal indul az est, és nem dj, hanem élő zenekar a Szívtiproll szolgáltatja majd a zenét. A résztvevők igazi karneváli hangulatban tölthetik el majd az estét, hiszen az idei bál témája a Velencei karnevál, így nem lesz hiány nagy szoknyákban, maszkokban és álarcokban sem – tu

Telt ház lesz az első Városi Ifjúsági Bálon

Mint a nagyok, úgy bálozhat az a száz fiatal, aki elfogadta a Diákpolgármesteri Iroda és a Mustárház meghívását január 26-ára, a Korona Hotelbe. Az első Városi Ifjúsági Bálon ugyanis a hagyományos forgatókönyv szerint nyitótáccal indul az est, és nem dj, hanem élő zenekar a Szívtiproll szolgáltatja majd a zenét. A résztvevők igazi karneváli hangulatban tölthetik el majd az estét, hiszen az idei bál témája a Velencei karnevál, így nem lesz hiány nagy szoknyákban, maszkokban és álarcokban sem – tudtuk meg a rendezvény sajtótájékoztatóján, ahol elhangzott, hogy évekkel ezelőtt még nem volt igénye a fiataloknak egy ilyen eseményre, ma pedig már minden jegyet elkapkodtak az elsőbálozók. Az est folyamán több műsor is szórakoztatja az egybegyűlteket, de lesz tombola, finom vacsora, ami viszont nem lesz, azaz alkohol, ugyanis a szervezők úgy gondolták, hogy a fiatalok kulturált körülmények között is jól tudják magukat érezni. Ulrich Attila alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a Verébavatóhoz hasonlóan ez az esemény is népszerű lesz a diákság körében.
 

Hanganyag elindítása 00:00 Hallgasd meg a cikkhez készült hanganyagot
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek