Sportpályával gazdagodott a nyírteleki Kedvesház

2019. szeptember 30.

Sportpályát adtak át szombaton a hátrányos helyzetű gyerekeknek iskolaidőben lakhatást biztosító Kedvesházban, Nyírteleken. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta, a gyerekeknek nagyon fontos megadni az esélyt a sportolásra, hogy egészségesen élhessenek. Az egyik elhanyagolt udvarrészen kialakított, villanyvilágítással és öntözőberendezéssel ellátott füves pálya mellett négy fitneszeszközt is telepítettek, a tervek szerint további

Sportpályával gazdagodott a nyírteleki Kedvesház
Sportpályát adtak át szombaton a hátrányos helyzetű gyerekeknek iskolaidőben lakhatást biztosító Kedvesházban, Nyírteleken. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta, a gyerekeknek nagyon fontos megadni az esélyt a sportolásra, hogy egészségesen élhessenek. Az egyik elhanyagolt udvarrészen kialakított, villanyvilágítással és öntözőberendezéssel ellátott füves pálya mellett négy fitneszeszközt is telepítettek, a tervek szerint további adományokból sporteszközöket szeretnének vásárolni a gyerekeknek. A sportpályát az Emmi sportért felelős államtitkársága és a Szerencsejáték Zrt. közös, mintegy ötmillió forint értékű támogatásából hozták létre.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek