Rossz állapotú városi területeit rehabilitálja Vásárosnamény

2018. szeptember 27.

Uniós és hazai forrásból 283 millió forintot fordíthat Vásárosnamény önkormányzata a rossz állapotú városrész rehabilitációjára és az ott élő lakosság felzárkózására. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az elnyert összegből az úgynevezett kettes szegregátum infrastruktúráját korszerűsítik. Az öt helyszínen megvalósuló beruházás során az eddigi önkormányzati tulajdonú lakások felújításával szociális bérlakásokat, és egy a Széchenyi utcában meglévő épület átalakításával közösségi házat alakít

Rossz állapotú városi területeit rehabilitálja Vásárosnamény
Uniós és hazai forrásból 283 millió forintot fordíthat Vásárosnamény önkormányzata a rossz állapotú városrész rehabilitációjára és az ott élő lakosság felzárkózására. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az elnyert összegből az úgynevezett kettes szegregátum infrastruktúráját korszerűsítik. Az öt helyszínen megvalósuló beruházás során az eddigi önkormányzati tulajdonú lakások felújításával szociális bérlakásokat, és egy a Széchenyi utcában meglévő épület átalakításával közösségi házat alakítanak ki. Térfigyelő rendszert telepítenek, megvalósul az útburkolatok és a járdák felújítása, illetve megerősítése, valamint egyes járdaszakaszok rekonstrukciója is. A területen elkészül a csapadékvíz-elvezető rendszer, a gyerekeknek pedig az uniós szabványoknak megfelelő játszóteret építenek.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek