Ritka betegség ma már a tbc Magyarországon

2019. március 22.

Magyarországon mára már ritka betegségnek számít a tuberkulózis (tbc) - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Horváth Ildikó a tbc-világnap, március 24. alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiemelte, ez a fertőző betegség még ötven éve is népbetegségnek számított, akkor százezer emberből ötszázan haltak meg tbc-ben Magyarországon. Az utóbbi években átlagosan százezer lakosból tízen betegedtek meg újonnan évente, a tbc előfordulásának csökkenése háromszorosa a többi

Ritka betegség ma már a tbc Magyarországon
Magyarországon mára már ritka betegségnek számít a tuberkulózis (tbc) - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Horváth Ildikó a tbc-világnap, március 24. alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiemelte, ez a fertőző betegség még ötven éve is népbetegségnek számított, akkor százezer emberből ötszázan haltak meg tbc-ben Magyarországon. Az utóbbi években átlagosan százezer lakosból tízen betegedtek meg újonnan évente, a tbc előfordulásának csökkenése háromszorosa a többi európai országban mértnek. Még sokat kell azonban dolgozni azért a kitűzött célért, hogy egymillió emberből mindössze tíz betegedjen meg tbc-ben. Molnár Andrea, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház gazdasági igazgatója pedig arról beszélt, hogy egy új módszertannak és finanszírozásnak köszönhetően sikerült a betegséget visszaszorítani.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek