Rendszámtáblát cserélt, rendőri ellenőrzés buktatta le a sofőrt
Vádat emelt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség egy szerepi nő ellen, aki a vád szerint egy másik autó rendszámtábláit szerelte fel a járművére, majd azzal közlekedett.
Vádat emelt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség egy szerepi nő ellen, aki a vád szerint egy másik autó rendszámtábláit szerelte fel a járművére, majd azzal közlekedett. Az ügyészség tájékoztatása szerint a nő egy ideiglenesen forgalomból kivont személygépkocsit akart használni, ezért egy működésképtelen családi autóról leszerelte a rendszámtáblákat és áthelyezte azokra. Röviddel az indulás után rendőri ellenőrzésre került sor, amely során kiderült a szabálytalanság. Az ügyészség egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettével vádolja a nőt, és vele szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.
Fotó: Demecs Zsolt / MTI
