Rally pályává alakul Nyíregyháza belvárosa
Mint ahogy arról már többször beszámoltunk, november 9-én, pénteken rally pályává alakul Nyíregyháza belvárosa. Az eseményről szerdán Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a szervezőkkel közösen sajtótájékoztatót tartott, ahol bemutatkozott az összetett pontverseny két dobogósa is, Turán Frigyes és Hadik András. A verseny miatt pénteken 13 és 21 óra között Nyíregyháza belvárosát csak gyalogosan lehet majd megközelíteni, közlekedésére csak a körutat és az azon kívül eső útszakaszokat haszn
Mint ahogy arról már többször beszámoltunk, november 9-én, pénteken rally pályává alakul Nyíregyháza belvárosa. Az eseményről szerdán Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a szervezőkkel közösen sajtótájékoztatót tartott, ahol bemutatkozott az összetett pontverseny két dobogósa is, Turán Frigyes és Hadik András. A verseny miatt pénteken 13 és 21 óra között Nyíregyháza belvárosát csak gyalogosan lehet majd megközelíteni, közlekedésére csak a körutat és az azon kívül eső útszakaszokat használhatják majd az autósok. Az útlezárások érintik a helyi és a helyközi autóbuszjáratokat is. Adamovits Márk főszervező rádiónknak elmondta, igen grandiózus eseménynek lesz helyszíne városunk. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke pedig azt is elárulta, hogy útjára indítanak egy vándorserleget.
