Rá sem lehet ismerni a Tófürdőre
Jó ütemben halad a Tófürdő felújítása, várhatóan június közepén meg is nyitja kapuit a fürdőzők előtt. Megújult a műemléki védelem alatt álló fogadóépület, új 500 férőhelyes vállfás öltöző is épült, melyben már a kor igényeinek megfelelő vizesblokkokat alakítottak ki. A medencék is új burkolatot kapnak, és a zöldfelület rendezés mellett térkövezett sétányokat és homokos plázst is kialakítanak, valamint az új csúszdák is elkészültek már, melyet a sajtó képviselői is megtekinthettek a keddi bejárá
Jó ütemben halad a Tófürdő felújítása, várhatóan június közepén meg is nyitja kapuit a fürdőzők előtt. Megújult a műemléki védelem alatt álló fogadóépület, új 500 férőhelyes vállfás öltöző is épült, melyben már a kor igényeinek megfelelő vizesblokkokat alakítottak ki. A medencék is új burkolatot kapnak, és a zöldfelület rendezés mellett térkövezett sétányokat és homokos plázst is kialakítanak, valamint az új csúszdák is elkészültek már, melyet a sajtó képviselői is megtekinthettek a keddi bejáráson, ahol dr. Kovács Ferenc polgármester és dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója nézte meg a folyó munkálatokat. Dr. Kovács Ferenc arról is beszélt a bejáráson, hogy Sóstót, mint fürdésre alkalmas vízfelületet, már Mátyás Király uralkodása idején is ismerték. Dr. Podlovics Roland pedig a legjelentősebb változásokat emelte ki.
