Pénteken kezdődik a városnapi rendezvénysorozat
Pénteken reggel kilenc órakor veszi kezdetét Nyíregyházán a városnapi rendezvénysorozat, mely emléklapok átadásával kezdődik. Mint minden évben az idén is a Nyíregyházi Települési Értéktárba felvett nemzeti értékek értékgondnokai vehetnek át tanúsítványt. Ebben az évben újabb 7 értékekkel bővül az értéktár. Itt adják át a Nyíregyházi Települési Értéktár által hirdetett „Itt élünk mi”- nyíregyházi értékek rajzokban című rajzpályázatának díjait is. A felhívásra 57 pályázó, 62 alkotással nevezett
Pénteken reggel kilenc órakor veszi kezdetét Nyíregyházán a városnapi rendezvénysorozat, mely emléklapok átadásával kezdődik. Mint minden évben az idén is a Nyíregyházi Települési Értéktárba felvett nemzeti értékek értékgondnokai vehetnek át tanúsítványt. Ebben az évben újabb 7 értékekkel bővül az értéktár. Itt adják át a Nyíregyházi Települési Értéktár által hirdetett „Itt élünk mi”- nyíregyházi értékek rajzokban című rajzpályázatának díjait is. A felhívásra 57 pályázó, 62 alkotással nevezett. A rajzokból egy kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a Krúdy terem előtt május 17-én 11 órától május 24-ig, munkanapokon, hivatali időben. Délután 15 órától pedig immár hagyományosan megkoszorúzzák a Városalapítók szobrát. A megemlékezésen közreműködnek a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium diákjai és a Szikes zenekar. Arról, hogy mit ünneplünk a városnapon dr. Ulrich Attila, történész, Nyíregyháza alpolgármester beszélt rádiónknak.
